A mai ünneppel Görögkatolikus egyházunk nagyobb lendületet ad a karácsonyra való készületre és megtanít minket, hogy milyen lelkülettel kell felkészülni Jézus Krisztus születésére, hallhattuk ezt a felhívást az ünnepi Szent Liturgia prédikációjában. November 21-én az Istenszülő templomba vezetését ünnepeljük. Arra emlékezünk, hogy a kis Máriát a szülei Joákim és Anna átadják Zakariás papnak, hogy a templomban készüljön mindarra, amire Isten kiválasztotta Őt. Mária készülete példát ad arra, hogy nekünk a karácsonyt megelőző bűnbánati időszakban, milyen módon kell készülnünk Istenünk születésére. Miként, majd az Istenszülő méhében megfogan maga az Isten, a karácsonyi készületünknek is az a célja, hogy szívünkben megszülessen a mi Megváltónk. A készületünk ünnepélyességéhez hozzátartozik az adventi koszorú, melynek első gyertyáját a Szent Liturgia elején közösen gyújtottuk meg.

Pin It on Pinterest

Share This