FERGETEGES SIKER A SZÉLKIRÁLYNŐ FEDÉLZETÉN

 Melyik gyermek örül a nyári kötelező olvasmánynak? Valószínűleg az Oltalom Görögkatolikus Iskola tavalyi 3. osztályos tanulói sem ugráltak örömükben az előző tanév végén, mikoris kiderült, hogy Berg Judit: Rumini c. művét kell elolvasniuk úgy, hogy a műből a Vasvári Pál Tagintézmény versenyt is hirdet. No, ez volt ám a nagy falat számukra!

Szeptemberben a gyerekek tanítójuk, Káposznyákné Papp Ibolya segítségével újra áthajóztak Egérországból egészen Pelevárig Ruminivel, Balikóval, Dundi Bandival, Negróval és a többi szereplővel együtt.

Ezután következett az első megmérettetés: egy kis háziverseny eredménye alapján lett meg a 3×4 fős csapat, akiknek ekkor kezdődött meg az igazi munka.

Rengeteg viharos hullámon kellett átküzdeniük magukat. Szinte minden délutánukat e verseny felkészülésére áldozták fel tanítójukkal együtt. A diákoknak az együtt eltöltött idő remek lehetőség volt egy kis csapatépítésre is: örültek egymás társaságának, serkentették egymást a minél jobb eredmény elérésére.

A város 4 iskolája 10 csapattal nevezett a 2017. november 28-án megrendezett „Olvassunk együtt” vetélkedőre.

A mi kis iskolánkat 3 csapat képviselte, melynek tagjait a 4. a osztály tanulói alkották.

Eredményeik:
  • MATRÓZOK csapata (tagjai: Koltai Zorka, Szőke Fanni, Tóth Viktória, Zámbó Miklós)
  • KALÓZOK csapata (tagjai: Kolozsi Korina, Márton Zsombor, Molnár Ádám, Sztányi Zita)
  • HAJÓSINASOK csapata (tagjai: Anducska Nimród, Hanzséros Heléna Anna, Nagy Dávid, Urr Levente)

Óriási köszönettel tartozunk mi szülők Káposznyákné Papp Ibolya tanítónak, hogy gyermekeinknek és nekünk is ilyen élményben lehetett részünk. Büszkék vagyunk az elért eredményükre! A ráfordított munka meghozta gyümölcsét.

Kívánjuk nekik, hogy minél több ilyen eredményben legyen részük! Tanító néninek munkájához további kitartást és sok sikert kívánunk!

Versenyző gyerekek szülei!

Pin It on Pinterest

Share This