GÖRKAPOCS FESZTIVÁL

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megrendezte a már hagyománynak számító GÖRKAPOCS Fesztivált a Görögkatolikus Metropólia október 25-én és 26-án a debreceni Főnix Csarnokban, majd október 27-én a vasárnapi Szent Liturgiával zárták az eseményt. A színes programok mellett a görögkatolikus iskolák is bemutatkozhattak, így a mi intézményünket a 4.osztályosokból, illetve a 6.a osztályosokból álló néptánccsoportok képviselték. Mindkét csoport tagjai már első osztályos koruktól kezdve ismerkednek a néptánc alapjaival, folyamatosan gazdagodva a tánclépésekkel. Rendszeresen és bátran fellépnek a város Művészeti Iskolájának évvégi gáláján, az iskola ünnepi műsoraiban, és a görögkatolikus egyházközség jótékonysági bálján is. A kisebbek Sárközi ugróssal és moldvai körtáncokkal, míg a nagyobbak „Sárköztől-Somogyig” címmel „ugrós”, „háromugrós”, „béres tánc” és „cinege” néven ismert táncfajtákkal bűvölhették el az érdeklődőket. A lelkes és pajkos gyerekeknek a produkciókat betanította: Fehértói Anett, az Újfehértói Művészeti Iskola néptáncpedagógusa.

Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, hogy ott lehettünk.

A fellépő gyerekek

Pin It on Pinterest

Share This