Tanévnyitó az Oltalomban

Szeptember 1-én tartottuk iskolánk tanévnyitó ünnepségét. Először a görög katolikus
templomban szent liturgián vettünk részt. Kocsis Antal parochus atya, iskolánk lelki vezetője
prédikációjában a szeretetet helyezte a középpontba. „Szeressétek egymást: ahogyan én
szerettelek titeket!” /János evangéliuma Jn. 13,34-35/ Ez a gondolat vezessen bennünket,
gyerekeket, felnőtteket mindennapi cselekedeteikben.
Majd iskolánkban folytatódott az ünnepség. Szeretettel fogadtuk Dr. Papp Tibor, püspöki
főhelynök atya lelki útravalóját. Dr. Hosszú József, városunk polgármestere is köszöntötte a
gyerekeket és most sem érkezett ajándék nélkül. Iskolánk igazgatója, Cserbán József szavai
egy optimista és céltudatos 2021-2022-es tanévet vetített elénk.
A kis elsősök bemutatkozásában megérintett bennünket a gyermeki tisztaság és öröm.
Csengő hangocskájuk, mosolyuk könnyeket csalt szüleik, felkészítőik szemébe.
Jó volt újra együtt lenni, közös terveket szőni, amelyek csak megvalósításra várnak.
Jó tanulást, szép élményeket, lelki gazdagodást kívánok mindenkinek!

Szilassyné Mészáros Mária tanító

Pin It on Pinterest

Share This