Az Oltalom Iskola tanulói rendszeresen ellátogatnak a Zajti Ferenc Helytörténeti
Gyűjteménybe, ahol Tóth Zsuzsanna muzeológus érdekes témákkal, feladatokkal várja a
gyerekeket. Ebben a tanévben már második alkalommal vettünk részt Zsuzsa néni
múzeumpedagógiai óráján. A Kígyókirály című mesén keresztül bepillantást nyertünk a
pásztorok életébe, világába. A foglalkozás alatt olyan kifejezéseket ismertünk meg,
amelyeket ma már nagyon ritkán használunk: a „számadó, szűr, suba, bojtár, gémeskút”
szavainkat. Kézbe vettük a pásztorok által készített mindennap használt tárgyakat: a
bicskatartót, a botot, a sótartót, a karikásostort. Megtudtuk, hogy a pásztortársadalomban a
foglalkozás szakmák szerinti rangsort is jelentett. Első helyen áll a marha őrzője, a gulyás,
utána következik a csikós, majd őt követi a juhász, és a sort zárja a disznót őrző kondás.
Megszólaltattuk a kolompot és a csengőt, a viseletekbe bújva megtapasztaltuk, hogy milyen
érzés egy csikós, juhász szerepét magunkra ölteni. A foglalkozás második részében egy
ujjbábot készítettünk el, majd ennek segítségével képzeletben mi is részesei lehettünk egy
pásztortalálkozónak.

A 4.a osztály tanulói és tanítójuk, Káposznyákné Papp Ibolya

Pin It on Pinterest

Share This