A Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola mesemondó versenyt hirdetett alsó tagozatos tanulók számára.
Április 27-én hat kisdiákkal utaztunk Máriapócsra, ahol az iskola citera együttesének műsorával fogadták a versenyző gyerekeket és a kísérő pedagógusokat.
Orosz Istvánné intézményvezető köszöntője, majd Mosolygó Tamás iskolalelkész buzdító szavai és imádsága után évfolyamonként elkezdődött a megmérettetés.
Míg a zsűri meghozta döntését, addig a résztvevők átvonultak a kegytemplomba, ahol Pindzsu István atya részletesen bemutatta Magyarország híres Mária-búcsújáró kegyhelyét.
Büszkeséggel és nagy örömmel tértünk haza, mert gyermekeink újra kiváló eredményeket értek el.
A 2. évfolyamon Istenes Péter, a 2. a osztály tanulója 2. helyezést ért el, míg Kecskeméti Róbert 2.b osztályos tanuló emléklapban részesült.
A 3. évfolyamon a zsűri Rácz Patríciát 3. helyezéssel díjazta, Cserkuti Patrik mesemondását különdíjjal jutalmazta.
A 4. évfolyamosok között Kristóf Kinga produkcióját 2. hellyel, míg Szabó Viktor előadását különdíjjal ismerte el a zsűri.
Szívből gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanítóiknak:
Patainé Kósza Krisztinának, Szabóné Kemény Krisztinának, Dr. Szilassyné Mészáros Máriának és Káposznyákné Papp Ibolyának.
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/1-21-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/2-20-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/3-20-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/4-19-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/5u.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/6-17.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/7-14.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/8-14.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/9-14.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/10-14.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/11-11.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/12-11.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/13-10.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2022/04/14-8.jpg)