Május 12-én két kiváló angolos diákunkkal ellátogattunk a máriapócsi Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába, hogy részt vegyünk az intézmény által szervezett triatlon versenyen.
A közös imádság és megnyitó után az iskola művészetis diákjainak citera előadását hallgathattuk meg, majd versenyzőink megkezdték a versenyt.
Nagyon szép, összetett és tartalmas versenynek voltak részesei tanulóink, hiszen az eddig megszokott nyelvtani versenyek helyett a diákjaink hallás-szövegértés, szöveghű olvasás és szép kiejtés, valamint fordító feladatokban mérettették meg tudásukat.
Az eredményhirdetésre május 24-én került sor, ahol a megnyitó után egy másik művészeti előadást is meghallgathattunk: a közös éneket zongorával, citerával, gitárral és nagybőgővel kísérték a művészetis diákok és pedagógusaik.
Az értékelést általános tantervű és két tanítási nyelvű szintek szerint értékelték a szervezők.
Eredmények:
Általános tantervű versenyben indult Kocsis Ferenc 7. osztályos tanuló, amelyben I. helyezést ért el.

A 8. évfolyamon általános tantervben angolt tanuló diák egyedül Hliva Ramóna volt, így őt a nyelvi szint besorolása szerint (A2), a két tanítási nyelvű, 6. évfolyamosokhoz sorolták be, ahol I. helyezést ért el.

Mindkét résztvevő diákunk kiválóan teljesített, ezúton is gratulálunk nekik!
Felkészítő tanár: Balsa Petra

Pin It on Pinterest

Share This