Az év első hónapjában egyházunk több szentéletű atya között kiemelten is megemlékezik a nagy keleti egyházatyákról. Január 1-jén Szent Bazilt ünnepelve és az ő szent liturgiáját végezve kezdtük az új évet. Január 25-én Szent Bazil ifjúkori barátjára és későbbi küzdőtársára, Nazianzi Szent Gergelyre emlékezünk. Január 27-én Aranyszájú Szent János ereklyéjének a császárvárosba való átvitelére emlékezünk. Mi indokolja tehát azt, hogy még ezek után néhány nap múlva a három nagy egyházatyát közösen is megünnepeljük?
Alexisz Komnénosz császár idején Konstantinápoly hívő közösségében súlyos megoszlás támadt a három nagy egyházatya tiszteletét illetően. Egyesek Szent Bazilt tartották a legnagyobbnak, de természetes, hogy a császárváros hívei közül sokan Aranyszájú Szent János pártját fogták, aki a bűn elleni harcban szintén nem kevés buzgóságot tanúsított. Egy harmadik csoport viszont úgy tartotta, hogy a “hittudós” Nazianzi Szent Gergely a hit tanításának tisztaságával mindkettőjüket fölülmúlta. A vita tüze csakhamar majdnem a főváros egész keresztény népét lángra lobbantotta, és ez egyáltalán nem használt az egyháznak. Egy éjszaka aztán a három püspök megjelent álmában a szentéletű Mauroposz Jánosnak, és egyhangúlag közölték: “Amint láthatod mi mindhárman Istennél vagyunk. Nem volt közöttünk első, második vagy harmadik, úgyhogy ha bármelyikünket segítségül hívod, már a másik kettő is jelen van vele. Tiltsd meg hát a vitatkozóknak hogy miattunk megoszlást keltsenek az egyházban. Aztán egyesítsd mindhármunk emlékét egy közös ünnepen. Szent János ezután kételkedés nélkül végrehajtotta a három szent főpap akaratát.
