Szent Tivadar ünnepéhez kapcsolódóan koliba készítés és annak megáldása volt az óvodánkban. Egyházunk, itt a böjti időszak elején emlékeztetni akar minket a mennyország édességére, így örvendezteti meg a híveket ezzel a böjti étellel, melynek alapja a főtt búza, melyet összekeverünk mindenféle aszalt gyümölcsökkel.
A koliba eredete a IV. századra nyúlik vissza, amikor nagyböjt első szombatján Tiró Szent Tivadar nagyvértanúnak a kolibával kapcsolatos csodájára emlékezik a görögkatolikus egyház. Hitehagyó Julianosz császár, amikor átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét, akkor jelentős keresztényüldözés kezdődött. A császár nemcsak nyíltan, hanem alattomosan is igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezte be őket. Ezért, miután megfigyelte, hogy a keresztények nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szentelik magukat, a város kormányzójának azt adta parancsba, hogy a szokás szerint árusított élelmiszert a köztérről vegyék el, és pogány állatáldozat vérével meghintett élelmet tegyenek a helyére, hogy azt vásárolják meg a keresztények, és a megtisztulásra törekedve, így beszennyeződjenek.
Ekkor Szent Tivadarnak látomása volt, elment a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kolibával csillapítsák éhségüket!” Azt viszont továbbra is kétségek gyötörték, mert nem tudta, hogy mi az. Miután megkérdezte, hogy egyáltalán mi is ez a koliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona”
Ennek az emlékére készítették el óvodásaink ezt az édességet, melyre ezután Dr. Sivadó Csaba atya kérte Isten áldását. Segítség lehet ez mindazoknak akik a böjt futását komolyabban, Isten segítségével akarják végigjárni.
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424723513_3788675918032342_8478758655966947030_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424768269_3788675884699012_922583092780448511_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424881374_3788677098032224_7071629709456202228_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424931847_3788676144698986_2199998966462099664_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424958419_3788675888032345_4541270720217642857_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424961158_3788676141365653_4261895485141533393_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424976666_3788676041365663_3282698488797666196_n-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/425285586_3788675824699018_8261528017660317338_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/425402433_3788675978032336_6018812718318449926_n-1024x768.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424768317_3788676004699000_7985909058517436185_n-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424773624_3788676914698909_8305227559032060857_n-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424779551_3788676441365623_7990365459790900453_n-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424918561_3788676874698913_7444109071586329710_n-768x1024.jpg)
![](https://oltalomiskola.nyirgorkat.hu/wp-content/uploads/2024/02/424932962_3788676601365607_2148667695665735748_n-768x1024.jpg)