Izgatottan vártuk a hétfő reggelt, hogy mi is részt vehessünk az Erzsébet Napközis Tábor programjain, mert az előző hétről nagyon sok remek hírt hallottunk társainktól. Nagyon élveztük az ismerkedő és csapatépítő játékokat, hisz egy iskolába járunk, de nem biztos, hogy mindenkit ismerünk. Egész héten, büszkén viseltük az ajándékba kapott logós pólót, hisz ez is jelezte összetartozásunkat. A kézműves foglalkozáson érdekes, számunkra új technikákat próbálhattunk ki. Délután kedves vendéglátóinkhoz, a családi összefogással megalakult SZIMITA – TRADE Kft. üzemébe látogattunk el. Megismerkedhettünk a gyártási folyamatokkal, az alapanyagokkal, tájékoztatást kaptunk a gluténmentes, biotermékekről. Szokásukhoz híven hideg hűsítővel és termékkóstolóval fogadtak minket. Majd a szerencsekerék segítségével mindenki kipörgette az ajándékát. Hálásan köszönjük Nekik, hogy az idén is fogadtak minket visszajáró vendégként, így egyre több tanuló ismerkedhet meg a településünkön gyártott finomságokkal.
Kedden a Városi Könyvtár falai között érdekes foglalkozáson közelebb hozták hozzánk a fogyatékkal élő embertársaink akadályait. Elfogadóbbá, empatikusabbá váltunk Erzsike néni és Marika néni segítségével. A történet alapján elkészítettük a szereplőket fakanálból és dekorgumiból, ügyességi, puzzle és memória játékokat játszottunk, verseltünk, énekeltünk, majd tarisznyával a nyakunkban elindultunk a hétpróbán megszerezni a katicánk pöttyeit.
Szerdán várt minket a városi uszoda és a bowling pálya, ahol nagyon jól éreztük magunkat és kellemesen elfáradtunk. Majd megtanultuk a helyes néptáncos testtartást és néhány alaplépést is elsajátítottunk. A sorverseny feladatait ügyesen megoldottuk, a szoros verseny végén mindenki jutalomban részesült.
Csütörtök reggel buszos kirándulásra indultunk Poroszlóra. Jó hangulatú utazásunk után birtokba vettük a szabadidőparkokat, hajókáztunk a Tisza-tavon, 3D-ben természetfilmet néztünk, a kilátó toronyból megcsodáltuk a tájat, megismerkedtünk az állat,- és növényvilággal, majd kis hazánk legnagyobb édesvízi akváriumával. Hűsítő jégkrémezés után kicsit fáradtan, de nagyon sok élménnyel gazdagodva indultunk haza.
Pénteken iskolánk környezetét varázsoltuk szebbé virágokkal és a már meglévőket gondoztuk. Munka közben sokat beszélgettünk a munkafázisokról, az elvégzendő feladatokról, az otthoni kertünkről, s arról, hogy ki hogyan segít otthon szüleinek, nagyszüleinek. A Városi Múzeumban tárlatvezetés során megismerkedtünk településünk kulturális örökségeivel, a régi idők népi játékaival. Makramé karkötőt készítettünk és megtanultuk a könyvkötés alapjait. A hét fénypontja a közkedvelt számháború volt, melyet nagyon élveztünk. Büszkék voltunk, hogy csapatunk megszerezte a zászlót, ám kicsit szomorúak is, mert ez azt jelentette, hogy véget ért ez a csodálatos öt nap!
A hét minden napján nagyon ízletes, változatos és bőséges ételekben részesültünk a napi négyszeri étkezés során az iskolánk konyháján elkészített finomságokból. Folyamatosan kaptunk gyümölcsöt és a nagy melegben biztosították tanáraink a megfelelő folyadékpótlást, hideg üdítőt.
Köszönjük a tábort szervező és vezető pedagógusoknak, hogy odafigyeltek ránk, gondoskodtak rólunk, törődtek velünk! Hálásak vagyunk áldozatos munkájukért! Imádkozunk, hogy jövőre is sikeres legyen iskolánk pályázata, s ilyen örök élményekben részesülhessünk!
Patai Dóra és Patai Fanni 7. a osztályos tanulók
a TÁBORLAKÓK nevében