Mozogjunk együtt címmel ebben a tanévben utolsó alkalommal került megrendezésre az Oltalomba hívogató program.

A főszerep természetesen most a mozgásé volt.

Igazgató Úr köszöntője után kezdésként Oláhné Nagy Szabina tanárnő vezetésével zenés bemelegítő gimnasztikát végeztek a gyerekek.

Majd iskolánk negyedikes tanulói foci bemutatóval kedveskedtek a

hozzánk ellátogatott óvodásoknak.

Ezután ők is kipróbálhatták tehetségüket a pályán.

Ezt követően Kosztyu Gábor tanár úr irányítása alatt ügyességi, sor-és akadályversenyen vettek részt.

Kellemesen elfáradva és feltöltődve térhettek haza.

Köszönjük szépen a megjelenést.

Pin It on Pinterest

Share This