A gyermek Jézust születése után a 40. napon szülei elvitték Jeruzsálembe, hogy Mózes törvénye szerint bemutassák őt a templomban, a törvény által megszabott áldozatbemutatással együtt. Élt akkor Jeruzsálemben egy Simeon nevű aggastyán, aki ígéretet kapott a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, míg meg nem látja az Üdvözítőt. A Lélektől indíttatva épp akkor ment föl a templomba, amikor a kisdedet is bemutatásra vitték. Simeon ekkor karjaiba vette a Gyermeket, s elimádkozta a Szent Lukács evangéliumában is szereplő énekét: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat…” (Lk 2,29-32).  Felismerte, hogy Jézus a világosság, mely az emberiséget megváltja. Ennek emlékére az óvodában is megáldotta Péter atya a gyertyákat, melyből minden óvodás gyermek és dolgozó hazavitt egy-egy szálat. 

Pin It on Pinterest

Share This